Gyerekmunka

Amikor egy fantasy város regénybe illő kalandjairól mélázunk, jó eséllyel a városőrök monoton munkával teli műszakjaira egyetlen gondolatot sem fecsérlünk – ők ugyanúgy a hátteret jelentik, mint a fegyverkovács, a kocsmáros, netán a farmján dolgozó földműves. Pedig hát nem mindig csilláron lengedezős kardozásra és intenzív varázspárbajokra vágyik az ember: néha valami nyugodtabb élmény lenne a leginkább kielégítő. Szerencsére most – a fegyverkovácsok, a kocsmárosok és a farmerek után – a városőrök is megkapták a maguk videojátékát, és a Lil Guardsman rögtön be is bizonyítja, hogy még a kis bódéban zajló bürokrácia sem olyan unalmas, mint amilyennek azt gondoltuk. Sőt: az igazi hatalom, mint most megtudjuk, igenis az adminisztrátorok kezében van – főleg, ha ez az irodai munkás impulzuskontroll helyett időgéppel van felszerelve.

Mai hősünk beceneve Lil, méretre nézve pöttöm, haját illetően kolosszális, más tulajdonságait tekintve pedig egy 12 éves, alaposan felvágott szájú csitri, akinek városőr apucija sokkal szívesebben tölti az időt goblinball meccsek bámulásával, mint munkával. Ezekből az alapokból egy sokkal komolyabb csapat valami riasztóan mély szociodrámát is kihozhatott volna, de hát a Hilltop stúdió, e játék fejlesztői nem komoly alakok. Ők viháncolva rohantak a szemközti irányba, és így a Lil Guardsman sokkal többet tartalmaz Tapsi Hapsi vidám káoszából, mint Ingmar Bergman megrázó elmélkedéseiből.

[+]

Lilith már önmagában is igen szórakoztató karakter, aki egyrészt minden olyan dologba bele akarja ütni az orrát, amit nem 12 éves orroknak találtak ki, másrészt viszont felpaprikázva kéri ki magának, ha valaki komoly felelősséget próbál rásózni. Márpedig új diákmunkája ilyen: neki kell Sprawl városállam egyik bejáratánál üldögélnie, kikérdezve mindenkit, aki bebocsátást szeretne nyerni – és persze az engedély megadása vagy elutasítása is az ő (no meg a játékos) feladata. A Papers, Please-párhuzam nyilvánvaló, ám a radikálisan eltérő hangulat miatt a játékélmény mégis egyedi lett. Lil minden érkező kifaggatására három kört, azaz három akciót kap – ez általában beszélgetést jelent, de sokszor érdemes telefonon jelenteni az érkezőt egy felettesünknek, és persze a szekrényben sorakozó, kristállyal működő fegyelmező nyomozati eszközeink is létfontosságúak lesznek bizonyos esetekben. A legsűrűbben a röngenszemüveget és az igazságszérumot fogjuk bevetni, de néha a dekódergyűrűnek, a fémdetektornak vagy a mágikus ostornak is jut szerep.

[+]

Akárhogy is használtuk fel a három cselekvési lehetőséget, végül el kell dönteni, hogy az illető beléphet-e a városba, vagy inkább elzavarjuk a falaktól – a játék második felében pedig már rögtönítélő törvényszékként akár egyből a sittre is bezsuppolhatjuk a kedves vendéget. Merthogy a látogatók között akad mindenféle rendű, rangú és fajú népség, a beengedési szabályok pedig a háttérben történő események tükrében naponta változnak. Amikor például királyi esküvőre készül a Sprawl, akkor minden szórakoztatóipari munkást és szakácsot elvileg soron kívül kellene kezelni, és vörös szőnyeget eléjük rakva kellene a városba invitálni őket. Lil azonban hamar szembesül azzal, hogy a hercegnő efféle tanácsokat megszabó három tanácsadója mind a saját pecsenyéjét próbálja sütögetni, ráadásul – hiába a meghitt hangulatú fáklyafényes összeesküvői találkák – valójában ők egymás legfőbb ellenfelei, amit szépen ki is használhatunk. Amikor például Ashe nevű felettesünk éppen goblinellenes pogrom előkészítésén dolgozik, és megtiltja a nem-humánok beengedését, az ezért járó büntetést Malcolm nevű másik főnökünk kacagva fizeti ki, hogy idegesítse kollégáját.

[+]

Szegény Lil azonban nem csak millió városba érkező sorsáról kell, hogy döntsön, de előbb-utóbb belekeveredik minden további sorsdöntő machinációba is. A megfelelő döntések meghozatalával részt vehet a Goblinfelszabadítási Sereg szerveződésében, kacifántos események nyomán fontos döntéseket kell meghoznia a közelgő esküvővel kapcsolatban – és nem csak a zenekart meg az étlapot illetően! –, majd amikor beköszönt az elkerülhetetlen háború, hát abban is tevékenyen részt vesz. No nem a fronton – nem, Lil teendői ilyenkor ugyanolyan rend szerint zajló toborzással egészülnek ki: a kikérdezést követően neki kell eldöntenie, hogy az elénk botorkáló futóbolond (mert mondjuk ki, a város látogatóinak nagyja ilyen-olyan okokból bátran e kategóriába sorolható) frontra küldése elősegítené-e a harci sikereket.

Gyerekjáték

A Lil Guardsman azonban nem csak azokból a pillanatokból áll, amikor a bódéban üldögélve gyűjtünk információkat a látogatni vágyókról – néha ugyanis a műszak előtt vagy után bejárhatjuk Sprawl fontosabb helyszíneit. Rendben, a „bejárni” erős túlzás, hiszen ezek a helyszínek ritkán szélesebbek egy képernyőnél – de legalább ezek is kacagtató kalandokat rejtenek. Néha hasonló korú cimboráink frocliznak minket, amiért a felnőttkor unalmas útjára léptünk, másszor goblinfoci meccsekkel kapcsolatban kezdeményezhetünk erősen illegális fogadásokat, de sokszor a városba végül beengedett alakokkal is újra össze lehet futni – az egyik figura például a metropolisz első és egyetlen boltjának megnyitásával lökött egy hatalmasat az épülő fantasy-kapitalizmus szekerén, de a háttérről a mindig bepipázott hippimágus haverunknak is sok információja van. Remek húzás egyébként, hogy minden nap legvégén kapunk egy szórakoztató összefoglalót arról, hogy döntéseink következtében mi lett aznapi klienseink sorsa.

[+]

Szintén fontos szerepet játszik a kalandokban az a homokórát formázó apró időgép, amit Lil annak ellenére kap meg a játék elején, hogy némi időutazásos trollkodáson túl semmi kedve részt venni egy ehhez kapcsolódó kísérletsorozatban. Bár a játék lezárásakor jut még e berendezésnek fontos szerep, a 12 fejezet nagy részében ez inkább csak a játékos segítőjeként működik: ha nem vagyunk megelégedve azzal az osztályzattal, amit egy vendéggel kapcsolatban kaptunk, visszatekerhetjük az időt a találkozó elé, és ismét megpróbálhatjuk megszerezni a három csillagot, no meg az azok fölé járó extra plecsnit is. Ez egyébként nem mindig a legjobb döntés a léleknek: a díjazási kritérium főnökeink aktuális tervein is múlik, ha pedig mindenben rájuk hallgatunk, hát jó néhány szemétségben is tevékenyen részt kell vennünk. Óriási pirospontot érdemel amúgy, ahogy a játék kezeli döntéseinket: döntési szabadságunk szinte teljes (a nyilvánvalóan rossz döntésekre néhány vicces game over-reakció azért akad), és majdnem minden húzásunknak érezhető következménye is lesz.

[+]

Egy végigjátszás körülbelül hat-hét órát emészt fel, de a Lil Guardsman az a kaland, amit érdemes másodszor is, ezúttal teljesen más döntéseket meghozva megélni. A játék humora csaknem folyamatosan parádés lett: Lil kaotikus szarkazmusán, a városba tartók változatos marhaságain, valamint a mindig elvadult irányokba kanyarodó központi történeten néha hangosan felnevettem, pedig ez videojátéknál meglehetősen ritka dolog. A játék élvezettel fordítja ki a fantasy kliséket, újra meg újra kiabálva töri át a negyedik falat, rajzfilmesen elvadult eseményei pedig tényleg teljesen váratlanok tudnak lenni. Szerencsére azonban a Lil Guardsman nem csak a folyamatos poénkodásból áll, Lil és apja viszonya például az évődések mellett igazi érzelmekről is szól, és persze a kajla karakterek és a vicces párbeszédek mögött is feltűnnek a háború, a politikai korrupció, vagy mondjuk a szegénység szörnyű következményei.

[+]

Nem a világ legmélyebb játéka a Lil Guardsman, de mindenképpen a szórakoztatóbbak közé sorolhatjuk. Legalább két vidám végigjátszás mindenképpen van benne, ráadásul a jól megírt párbeszédeket minőségi szinkron teszi még hatásosabbá – ráadásul ezúttal teljes szinkronról van szó, ahol még a legutolsó párbeszéd is odaillő megszólalást kapott. Bár a játéktér apró, a száznál is több karakter, és a 12 fejezetet kitöltő poénáradat így sem hagyja, hogy unatkozzunk – végre egy igazi vígjátékot lehet kiélvezni!

A Lil Guardsman PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a kiadó Versus Evil biztosította.

Összefoglalás

A Papers, Please nyomdokain haladó határőr-szimulátor, éppen csak a klasszikus Warner Bros. rajzfilmek kacagtató őskáoszának stílusában. Kiváló humor és remekül megírt, általában legalább félbolond karakterek egész sora gondoskodik róla, hogy az apró területen zajló kaland lendülete ne nagyon törjön meg.

A Lil Guardsman legfőbb pozitívumai:

• Kiemelkedő, rajzfilmes-szarkasztikus humor;
• ütődött karakterek egész tömege;
• remek látvány, nagyszerű szinkron.

A Lil Guardsman legnagyobb hiányosságai:

• Néhol bizarr rejtvény a maximális értékelés megtalálása;
• a háború csatáinak szimulációja rém primitív.

Bényi László