Az idő fogságában

Érdekes látni, hogy mennyire meg tudnak változni bizonyos alkotások, amennyiben azokat egy másik kor lencséjén át szemléljük. A Nintendo 64 bár végső soron egy zátonyra futott konzol lett, az olyan címekre, mint a Super Mario 64, a The Legend of Zelda: Ocarina of Time, illetve a GoldenEye 007 sokan a mai napig elsöprő erejű nosztalgiával gondolnak vissza. A Turok játékokra valahogy már jóval kevesebben emlékeznek, a harmadik részt pedig rendszerint ösztönösen temetik arra hivatkozván, hogy kiárusította magát, és identitását vesztve megpróbált olcsó Half-Life klón lenni – ahelyett, hogy követte volna az elődök nyitottabb, sandbox-szerű megközelítését. Közel negyed évszázad távlatából viszont már egészen másmerre leng a mérleg mutatója.

Hiába számított 1997-ben az FPS-ek úttörőjének James Bond nintendós kalandja – melyet körülvevő hype egy életre megpecsételte a Turok sorsát – mai szemmel már rémesen fapadosnak, és a nosztalgia mámoros szemüvegét levéve szinte játszhatatlannak érződik. A Turok első etapjával kapcsolatban szintén fordult a kocka, mert bár nyitottsága révén sok szabadságot ad és még mindig egészen szórakoztató, képtelenség nem azt érezni, mintha ugyanazt a helyszínt barangolnánk be újra, meg újra a játék egésze alatt. Az egykor legjobbnak tartott második résszel se volt kegyes az idő: a készítők számára láthatóan fontosabb volt az ambíciózusság – az, hogy az N64 határait feszegetve szükségtelenül nyakatekert pályákat alkossanak – mint az, hogy egy élvezetes, gördülékeny FPS-t tegyenek le az asztalra.

[+]

Így pedig el is jutottunk a Turok 3-ig, ami meglepő módon utolsó helyről az elsőre kúszott az évek során a képzeletbeli ranglétrán. Persze egy pillanatra se legyen kétségünk afelől, hogy ez egy Half-Life klón: az bizony, és egyike a legelsőknek – ironikus módon mégis ez az alkotás mentőöve. A trilógia záródarabja jóval lineárisabb ugyan, mint elődei, cserébe viszont szinte teljesen mentes azoktól a vadhajtásoktól – akár pálya, akár játékdizájn terén – melyek az első két részre jellemzőek voltak. A játékidő is jelentősen rövidebb és tulajdonképpen az egész élmény olyan, mintha belecsöppentünk volna egy bombasztikus hollywoodi akciófilmbe. Ha éppen nem óriásszörnyek ellen küzdünk, akkor elsikló vonatok között fogunk szlalomozni egy alagútban, hogy aztán egy katonai létesítménybe behatolva megadályozzuk a nukleáris rakéták kilövését.

[+]

Az egyedi színezetet a Half-Life-ra emlékeztető formulához képest az adja, hogy itt két karakter közül lesz lehetőségünk választani, akik nem csak eltérő képességekkel rendelkeznek, de különálló kampányt is kapnak. Női oldalról ott van Danielle, aki jártas a robbanófegyverek és az energialasszó használatában, emellett magasabbra is tud ugrani, férfi oldalról pedig Joseph-et vehetjük irányításunk alá, aki jobban ért a sunnyogáshoz, a mesterlövészpuskákhoz, és még kap egy igen hasznos hőlátó optikát is. Bár a sztori a kor címeire jellemzően eléggé soványka – az erősen B-kategóriás szinkronról nem is beszélve – érdekes húzás, hogy a cselekmény Joshua Fireseed, a második rész főhősének halálával indul, így testvéreivel kell az ő nyomdokaiba szegődni, és egyúttal megakadályozni a világ elpusztulását.

[+]

A játékmenet az old-school lövöldék szellemében elég szokványos: néha egy-egy kulcs megkeresésére és kapcsolók nyomogatására lesz szükségünk a továbbjutáshoz, de a főszerepben elsőrendűen az adrenalinpumpáló lövöldözés fog állni. Ez az aspektusa a játéknak abból a szempontból jelesre vizsgázik, hogy görögdinnye módjára szétpukkanó fejeket látni és szörnyeket miszlikbe robbantani századjára is ugyanolyan király érzés, mint első alkalommal. Emellett van egy enyhe felfedezős aspektusa is a programnak, hiszen néha belefuthatunk rejtett fegyverekbe, illetve életerőpontokat kapkodhatunk fel, melyek minden századik darab megszerzése után permanensen növelik az életünket. Ez pedig elég hasznos tud lenni, különösen a legnehezebb fokozaton, ahol sokszor emberfeletti reakcióidővel zúdítják ránk rosszakaróink a savbombákat és lövedékeket – sokszor beláthatatlan távolságból, vagy egy bokor rejtekéből.

[+]

Összegzés

A Nightdive Studios – mely az első két rész, mindemellett pedig számos klasszikus felújításáért felelős – ezúttal is kiváló munkát végzett. Végre búcsút inthetünk a darabos 15 fps-nek, és játszhatunk annyival, ammennyi a csövön kifér. A textúrákat láthatóan felturbózták, kaptunk a kontrollerekhez passzoló weapon wheelt, támogatást szélesebb képarányokhoz (16:9, 21:9, 32:9 stb.), valamint FOV csúszkát, CRT filtert a retro fanoknak, és még megannyi finomhangolási lehetőséget. A játék emellett Steam Decken is paradésan fut, az új OLED modellen vígan kipörgeti a 90 Hz-es panelt. De ha mindezen technikai fejlesztésektől eltekintünk, akkor is ott marad annak a ténye, hogy a Turok 3 bizony egy meg nem értett játék volt a korában, és talán végre eljött az ideje, hogy megkapja azt a szeretetet és megbecsülést, ami annak idején kijárt volna neki. Most, 23 évvel később.

A Turok 3: Shadows of Oblivion Remastered november 30-án jelent meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Seriesre, és Switch-re.

A Turok 3: Shadows of Oblivion Remastered legjobb vonásai:

• Pörgős, adrenalindús játékmenet;
• két különálló kampány és két eltérő játszható karakter;
• változatos fegyverarzenál és helyszínek.

A Turok 3: Shadows of Oblivion Remastered legrosszabb vonásai:

• A nagyobb FOV érték túlságosan torzítja a képet, kontrolleres irányítás esetén túl nagy az alapértelmezett deadzone;
• bizonyos ellenfelek támadásai túlságosan lekövetik a játékos mozgását;
• nem lehet lestoppolni az átvezető videókat.

Koncz Dávid