Ismerős körítés

Amennyiben a játékos megkeresi és elolvassa a házban, illetve annak környékén található iratok tucatjait, viszonylag hamar össze tudja rakni magában, hogy ki is az a néma alak, aki kergeti a karaktereket – mint ahogy az is kiderül féltávnál, hogy meghívónknak köze volt az eseményekhez. A játék erre vonatkozó háttértörténete kifejezetten ötletes, egyedül azt sajnáltam, hogy a puszta reveláción túl nem kezdtek ezzel semmit az írók. Ugyanilyen kidolgozatlan maradt Mark fotózása is: egy párbeszédben a többiek a szörnyű helyzet dokumentálására szólítják fel az operatőrt, de (egy achievementet leszámítva) erre soha többet nem térnek vissza az írók.

Természetesen a sorozattól megszokott egyéb megoldások is visszatértek: a kétfős kooperatív-mód például még mindig a legizgalmasabb módja a történet megismerésének – ha van partner, én mindenképpen ezt javaslom első nekifutásnak. Az előrendelők számára a végigjátszás után megnyíló Curator’s Cut (a többiek ezt majd három hónap múlva kapják meg ingyen) is ismerős lehet, ez lényegében ugyanezt a történetet meséli el, de remixelve: a karakterek más helyeken tűnnek fel, kicsit más eseményekbe csöppenve.

[+]

És persze a legnagyobb játékokhoz képest nagyjából féláron megjelenő Devil in Me rendelkezik az antológiájára oly jellemző ismert negatívumokkal is. A narratíva problémáit tekintve ide tartozik például, hogy egy idő után a párbeszédek a korábbi döntések és válaszok szinte végtelen kombinációit nem tudják követni, és így többször előfordul, hogy egy karakter két egymást követő mondata szöges ellentétben áll egymással, vagy éppen, hogy teljesen más hangvételben érkezik egy mondat, mint amit a helyzet indokolna. Bár elődeihez hasonlóan a Devil in Me is minden párbeszéd alatt felugró feliratokkal próbálja jelezni, hogy milyen radikálisan is változott meg X viszonya Y-nal, vagy, hogy miként is alakult át Z személyisége, ennek most sincs tényleges kihatása a történetre, legfeljebb annak néhány igen kis jelentőségű mikrorészletére.

[+]

A mára sajnos megszokottnak nevezhető grafikai problémák sem tűntek el pusztán attól, hogy a legutóbbi rész óta megjelent Quarry sokkal látványosabb tudott lenni: bár a fény-árnyék effektek nagyszerűek, és például a karakterek ruháit vagy haját kidolgozó grafikusok is mestermunkát végeztek, a képeken általában kiválónak tűnő arcmimika még mindig tele van ordító hibákkal. A karakterek még mindig nem tudnak emberszerűen mosolyogni vagy mondjuk nevetni, de a semmibe meredő szemek is rengetegszer előfordulnak. Biztos vagyok benne, hogy az emberszerű arcmimika előállítása óriási kihívás, de ha ezt nem sikerült teljesen elérni, akkor talán ennyi igen közeli képet sem kellene mutatni a karakterekről.

[+]

Hogy kinek melyik epizód horrorja jön be leginkább, az sokkal inkább a személyes ízlés kérdése, mint bármi másé – ez tisztán látszott a korábbi részekre érkezett kommentekből is. A Dark Pictures-antológia tagjai játékmenet és felépítés terén egyszerűen túlságosan hasonlók ahhoz, hogy ne a hangulat legyen a meghatározó ezen a téren. Ha csak e négy játékból kell választani, én személy szerint továbbra is a House of Ashest tartom a legjobban sikerültnek és a legijesztőbbnek, de a Devil in Me így is befutott második helyre – de nálam például mindegyiket toronymagasan előzi a láthatóan nagyobb büdzséből készült Quarry minősége. Nem tudom, hogy lesz-e lehetősége a Supermassive fejlesztőinek lényegesen előrelépni – a Devil in Me végén megnyíló videó szerint a Directive 8020 nevű következő rész egy, a távoli jövőben játszódó sci-fi horror lesz. Jövőre kiderül, hogy abban is ugyanezekkel a gondokkal kell-e szembesülnünk…

A The Dark Pictures Anthology: The Devil in Me PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

Az antológia előző három játékához meglehetősen hasonló horror lett a Devil in Me, amelyben ezúttal is öt karakter csöppen bele valami szörnyű horrortörténetbe. A történet ezúttal egy saját halálhotelt építő, félig fiktív sorozatgyilkos múltja és jelene körül kavarog, és bár hoz néhány feszült pillanatot, igazán horrorisztikus, igazán ijesztő nem tud lenni – és sajnos ezért részben megint az tehető felelőssé, hogy karaktereinket nehéz úgy istenigazán megkedvelni.

A Devil in Me legjobb pontjai:

• A hotel egy nagyon jól kialakított (igaz, lineáris) helyszín;
• a csapdák között van néhány brutálisan kegyetlen darab is.

A Devil in Me leggyengébb részei:

• Rengeteg problémát örökölt meg a korábbi részekből;
• a karakterek most sem kifejezetten szimpatikus alakok;
• a párbeszédeknek nem sok hatása van a történetre.

Bényi László