Régi-Újbirodalom
A Creative Assembly valamit nagyon eltalált, amikor 2000-ben elkészültek az első Total War-játékkal, a Shogunnal. Bár természetesen funkciógazdagságban és részletességben a széria újabb felvonásai köröket vernek az eredetire, igazán forradalmi átalakulások azóta sem történtek a receptben. Függetlenül attól, hogy Európában vagy Ázsiában járunk, hogy egy valós történelmi birodalom felemelésén dolgozunk, avagy a Warhammer világába teszünk kiruccanást, a játék lényege még ma is ugyanaz, mint huszonhárom évvel ezelőtt. És ez most, az ókori Egyiptom – illetve egész pontosan az Újbirodalmat, a XIX-XX. dinasztia idejét – feldolgozó epizóddal sem változott meg. Egy viszonylag félreeső provinciából elindulva hadvezérünket egy hatalmas birodalom teljhatalmú urává kell tenni, legalább ugyanannyit törődve ennek során a gazdasággal és a politikával, mint amennyit a katonai műveletekre szánunk. E felvonás legközelebbi rokona – úgy megoldásait, mint méretét tekintve – a Trója háborúit modellező korábbi rész.
A Total War-veteránok számára ugyan újdonságot jelent majd az ismerős menüpontok piramisbelsőbe illő díszítése, de amúgy ezúttal is minden a helyén van. Megkapjuk tehát a témára fókuszáló történészeket is kielégítő részletességgel (város)államokra, régiókra, provinciákra osztott térképet, több száz egykori zsúfolt várossal és persze hadvezérekkel és kisebb-nagyobb seregekkel. Bár Egyiptomot az isteni hatalmúnak tartott fáraó uralja, vazallusai között állandó civakodás dúl, ha éppen nem a csatatéren, hát a legalább ilyen kegyetlen üzleti világban. A legnagyobb fenyegetést persze a határvidékek szenvedik el, ahol a gazdag birodalom vagyonát megdézsmálni vágyó apró népek, illetve az ennél nagyobb ambíciókkal rendelkező Kánaán és Hettita Birodalom hadaitól kell megvédeni a határokat.
[+]
A program címe alapján feltehetően senkit nem lep meg a tény, miszerint a Pharaoh elsősorban Egyiptomra fókuszál. Az viszont engem igenis sokként ért, hogy a valódi bronzkor komplex gazdasági-politikai berendezkedéséből egyelőre milyen sok fontos birodalom és népcsoport hiányzik. A játék nyolc vezetőt kínál fel: felük egyiptomi, és mellettük választható két hadvezér Kánaánból, és ugyanennyi a hettiták közül – igen, csak három játszható civilizációnk van! A térképre viszont még az egykori Hettita Birodalom teljes egésze sem fért el, de ők még mindig jobban jártak, mint a babiloniak, az asszírok és az amoriták, no meg Ugarit és Fönícia, Mükéné és Elám, Trója és Aleppó lakói – ők ugyanis egyáltalán nem szerepelnek a programban. Függetlenül attól, hogy későbbi DLC formájában pótolják-e majd őket (a korábbi részek alapján ez meglehetősen valószínű), a témát ismerők pontosan tudják, hogy mindez mekkora lyukat üt az ókori Egyiptomot amúgy mesteri szinten feldolgozó játék szimulációs vágyaiba.
[+]
Az első nekifutás tehát a legtöbb játékosnál vélhetően valamelyik egyiptomi fáraó-aspiránst irányítva kezdődik majd – igen, a játékot nem uralkodóként kezdjük, a címre és a teljhatalomra ugyanis csak akkor nyílik esély, ha azt erőszakkal magunkhoz ragadjuk. (A kampány Merenptah fáraó uralkodásának végén kezdődik, de nem igazán követi a valós évszámokhoz fűződő történelmi eseményeket.) A polgárháborúk a Total Warokban általában scriptelt, előre megírt események, azonban a Pharoah ezeket is felhasználható eszközként biztosítja a játékosnak. Ilyen konfliktust indíthatnak a gép által irányított frakciók is, de mi magunk is kirobbanthatunk egy belső háborút – és ha ennek során mi szerezzük a legtöbb Legitimacy-pontot (ezt a megnyert csatákon túl a nagyívű építkezések, a szentnek földek elfoglalásai és a sikeres udvari intrikálás is termeli), akkor magunkhoz ragadjuk a hatalmat, és máris fáraóként (vagy egy másik kampányban például hettita nagykirályként) adhatjuk ki teljhatalmú parancsainkat.
[+]
Noha ez a körülmények és döntések legoptimálisabb összjátéka esetén akár már a 12. fordulóban is megtörténhet, ez nem jelenti azt, hogy innentől kezdve nyugodt uralkodásunk lesz, hiszen a dinamikus kampányban a gyengeség első jelére a titkos áskálódást nyílt ellenállásra cserélő ellenfeleink újabb polgárháborút indítva megpróbálnak majd megfosztani minket hatalmunktól. És ha sikerrel járnak? Akkor sincs vége az eseményeknek, és nem valami történelelmhű módon, de másodszorra, vagy akár harmadszorra is megpróbálhatunk visszakapaszkodni a trónra. Sőt, a kampányt akár úgy is végigjátszhatjuk, hogy nem törünk a koronás, vagy hát pschentet viselő címre, hanem a második sorban megmaradva mondjuk nagyvezírként vagy épp tábornokként szolgáljuk a fáraót – aggódjon csak ő az orgyilkosok miatt. Az udvar magasrangú képviselőjeként különféle jutalmakat kaphatunk, ráadásul rengeteg extra opció próbálja modellezni az intrikát – a zsarolás, a vesztegetés, az üzletelés is a lehetséges manipulációs módok közé tartozik. A gyakorlatban sajnálatosan sokszor kell majd az ingyen végrehajtható „pletykázás” opciót választani; valószínűleg nem sikerült e rendszer teljes potenciálját kiaknáznia a designereknek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
