Frissítve: Fél órányi izgalmasnak egyáltalán nem mondható visszaszámlálás után megkaptuk a friss előzetest, ezzel együtt pedig a megjelenési dátumot. Aki szeretne visszatérni a játék világába, annak június 21-ig kell csak várnia.
Eredeti hír:
A From Software és a Bandai Namco 2022. február végén hozták el nekünk az Elden Ring című játékot, amely nagyon hamar sokak kedvence lett. Már korábban is szó volt róla, hogy érkezhet kiegészítő a programhoz (erre több jelet és utalást is találtak nagyon hamar a rajongók), azonban a hivatalos bejelentésre egészen tavaly elejéig kellett várni. A Shadow of The Erdtree címet viselő DLC-ről azóta sem hallottunk szinte semmit, ez azonban hamarosan megváltozik a fejlesztők ugyanis egy gameplay bemutatóval készülnek a mai napra. A magyar idő szerint 16:00-kor látható videó három perc hosszúságú lesz és lentebb láthatjátok majd. (Premierkor frissítjük a hírt természetesen)
Azon túl, hogy végre öröm lesz látni a kiegészítőt, a rajongók abban is reménykednek, hogy egy megjelenési dátumot is kapnak majd.