House Flipper 2 teszt

Hat hosszú év várakozást követően megérkezett végre a házfelújítással foglalkozó House Flipper folytatása – és bizony az építkezés-takarítás még most is szórakoztat.

Kalapácsot elő újra!

A szimulátorok sosem mennek ki a divatból, sőt, mostanában virágkorukat élik: a mainstreamtől az egészen bizarr témákig szinte mindennek van valamilyen szimulátora, az én személyes kedvencem például a kőszimulátor. A minőség persze változó, de vannak olyan csapatok, akiknek joggal lehet bízni a munkájában: ilyen a Frozen District is, akik 6 évvel ezelőtt megmutatták, hogy hogyan kell egy igazán jó házfelújító-szimulátort készíteni. Ez volt a House Flipper, mely azóta is rengeteg embert szögez a számítógép elé, tavaly decemberben pedig megérkezett a várva-várt folytatás. A léc ugyebár nem volt alacsonyan, de azt már most elmondhatjuk, hogy szerencsére sikerült megugrani.

Az alapfelállás nem változott, takarítással és felújítással foglalkozó vállalkozóként teljesítjük megbízóink kéréseit. Eleinte apróbb feladataink lesznek, például rendet kell raknunk kisebb bulik után, vagy éppen kitakarítjuk a lakást az új bérlő érkezése előtt, de ahogy terjed a hírnevünk, egyre felelősségteljesebb munkákat kapunk. Előbb-utóbb megkapjuk a feladatot, hogy a megrendelők kérése és ízlése alapján rendezzünk át szobákat, sőt, a játék végén már teljes épületeket alakíthatunk át.


[+]

Nem csak a feladatokban, de a játékmenetben is az első rész köszön vissza, csak sokkal kidolgozottabb formában. Szebb lett a grafika, hangulatosabbak a zenék, élethűbbek a hangok, és bár korábban sem volt gond szerintem a kezeléssel, még ez is zökkenőmentesebb lett. Természetesen rengeteg funkcióbeli fejlesztést is kaptunk, ami sokkal élvezhetőbbé teszi a játékba ölt végtelen mennyiségű időt. A legjobb ezek közül, hogy teljesen szabad kezet kapunk mind a festés, mind a burkolás, mind pedig az építés során, hiszen amellett, hogy már tetszőleges munkafelületeket jelölhetünk ki, akár blokkonként is átalakíthatjuk a falat, a padlót, de tényleg bármit!


[+]

A menürendszer egyszerű és átlátható, a Tab lenyomásával érjük el és könnyen tudunk benne navigálni. Itt felfedezhetünk két újdonságot is: az Assembly oldalon időre megoldandó feladatokat kapunk, bár ezeket őszintén szólva a teszt során kihagytam, mivel a fő játékmenet jobban lekötött. A Houses oldalon még egy meglepetés vár, hiszen amellett, hogy a korábbiakhoz hasonló módon házakat tudunk vásárolni, melyeket aztán vagy kedvünkre vagy a vevők igényei szerint átalakítva adhatunk tovább, most már üres telkeken is építkezhetünk, gyakorlatilag teljesen szabadjára engedve a fantáziánkat. A menü többi része ismerős lesz mindenki számára, hiszen egy hatalmas Store áll rendelkezésünkre, ahol az utolsó fűszálig megtalálható minden, és ha hasonlóan lelkesen fejlesztik majd a House Flipper 2-t mint az elődjét, akkor ez a kínálat biztosan duzzadni fog még. Az Email oldalon a feladatainkat találjuk majd, teljesen átlátható, és érthető módon vázolva, mik lesznek a feladataink az adott ingatlanban. És természetesen a Perk oldal sem maradt ki, így minél többet használunk egy adott eszközt, annál hamarabb jutunk plusz pontokhoz, melyeket okosan elosztva még kényelmesebbé tehetjük a munkánkat.


[+]

Kevés negatívummal találkoztam a teszt során, bár lehet, hogy elfogult vagyok a játékkal kapcsolatban. Talán az egyetlen ami zavart, hogy egy-egy feladat során csak sokadjára találtam meg azt az egy foltot, ami miatt még nem volt 100%-os a teljesítményem. Egyetlen feladatnál pedig tényleg mindent megcsináltam, mégsem sikerült egyetlen csillagnál többet összeszedni, bár azóta újra megcsináltam ugyanazt, és már rendben volt minden, szóval ez valószínűleg egy korai probléma lehetett, ami azóta megoldódott.

A House Flipper 2 jelenleg csak PC-re elérhető, a PlayStation 5, illetve az Xbox Series portok várhatóan 2024. március 21-én érkeznek.

Összegzés

A House Flipper 2 egy kiváló szimulátor, melybe végtelen mennyiségű időt lehet beleölni, főleg, ha az ember szereti szabadjára engedni a fantáziáját, de ha csupán az OCD-nket szeretnénk kielégíteni és csak fél óránk akad kikapcsolódni, akkor is érdemes elővenni. Tökéletesen hozza azt, amit az első rész alapján vártunk a folytatástól, a kezelőfelület kiváló, a látvány szép, a zene megnyugtató és hangulatos, a lehetőségek pedig konkrétan végtelenek ebben a remekműben.

A House Flipper 2 legfőbb pozitívumai:

  • Lényeges előrelépések az elődhöz képest;
  • kifejezetten szabad építési-festési-szerkesztési lehetőségek;
  • új Assembly és Sandbox játékmódok.

A House Flipper 2 legnagyobb hátrányai:

  • Néha előfordul, hogy kihívást jelent egy-egy foltot megtalálni.

Winkler Mariann

Előzmények

  • Apollo Justice: Ace Attorney Trilogy teszt

    A világ legkevésbé logikus jogrendszerében még a legegyszerűbb gyilkossági ügyek is fergeteges ügyvédbulivá növik ki magukat – Phoenix Wright visszatért, és haverokat is hozott.

  • The Repair House: Restoration Sim teszt

    Elérkezett a lehetőség, hogy még az is ezermester legyen, akinek amúgy egy csavarhúzója sincs otthon!

  • Park Beyond teszt

    Itt a nyár, végre mehetünk a vidámparkba! No persze nem szórakozni, hanem dolgozni, hiszen a Park Beyond a Theme Park és a Rollercoaster Tycoon örököse szeretne lenni.

  • Two Point Campus teszt

    Néhány éve egy mafla betegségekkel teli kórház irányításában merülhettünk el, most pedig egy szintén nem normális egyetemi kampusz felépítése lesz a feladatunk.